Válassza az Oldal lehetőséget

Wanbo Mozart1 – 11.11-re esett a Wanbo csúcsprojektor ára is

Sajnos így sem olcsó, de ezt talán nem is vártam el a Wanbo Mozart1 esetén.

Wanbo Mozart1 – Az év legkülönlegesebb projektora megérkezett!

A forma hasonlít a Wanbo többi gépére, igaz csak messziről és erősen hunyorítva. De azért Wanbo ez is. Ám minden eddigi gépüknél nagyobb a kocka, nehezebb is, az optika is nagyobb, meg úgy az egész teljesen más dimenzió. Ez már abból is kitűnik, hogy nincs az alján a szokásos szabvány menet, így nem lehet egyszerű tripodra felcsavarozni, asztal kell neki.

Kívülről nézve három dolog tűnik fel elsőre. Az egyik, hogy rendes 220-as kábel megy bele, olyan, mint a számítógépekbe. Vagyis a táp belül van, és gyaníthatóan nem is kicsi, ha nem borotvakábelen megy be az áram. A másik az optika, ami nagyobb, mint az eddigi gépeken. Megjegyzem védelem az optikán még mindig nincs, ezt picit azért nehezményezem. A harmadik, hogy van egy érdekes képződmény az oldalán Wanbo & Acoustics felirattal, és ez az a dolog, amitől Mozart lett a neve!

Az a helyzet ugyanis, hogy ebbe a gépbe beépítettek egy kisebb soundbart. Na jó, nem a forma miatt, inkább azért mert hasonló módszert kapunk itt is, mint a kisebb soudbarok esetén. Vagyis a hangrendszer egy zárt dobozban van, amiben találunk 2 darab 8 wattos hangszórót és ezt az oldalt elhelyezett membránt, amit a hangszórók által megmozgatott levegő lökdös. Vagyis, ez egy passzív sugárzó, amitől rendes mélyeket és igazi dinamikát kapunk. A két 8 wattos hangszóró sem megszokott teljesítmény, de ezzel a passzív sugárzóval a projektor akár zenehallgatásra is megfelelő lett.

A kép. A gyártó egy csomó extrát belenget, ezek egy része már ismert más Wanbo vetítőkből, ilyen például a teljesen üvegből készülő lencserendszer, ami itt 5 tagú. Az üveg lencsék előnye, hogy nem eszi meg őket az UV nem mattulnak be, nem is deformálódnak, vagyis örökélet plusz egy nap. A másik a teljesen zárt vetítési rendszer, ami azt eredményezi, hogy ennél a projektornál tuti nem fog belülről porosodni a lencse.

Ám a nagy truváj még sem ez, vagy ezek, hanem a fényáram nagysága, ami 900 ANSI ennél a gépnél. Hol van már a T2 Max a maga 200 ANSI fényerejével… Ez a fénymennyiség amúgy az életben is meg van, nem vicc, tényleg, egy normális vászonnal ez a gép már képes lehet egy tévét kiváltani (legalábbis ha kicsit besötétítesz), ami az árát ismerve nem semmi!

Az extrák között minden van, amit elvárhatunk, vagyis automata fókusz, automata trapézkorrekció, meg újdonságként az akadály kerülés. Ez egy olyan funkció, ami felismeri, ha a vetítő útjában van valami tárgy, és megpróbálja a kép méretét úgy alakítani, hogy a tárgy ne zavarja a vetítést. Érdekes.

A végére a feketeleves. Hiába a remek hang, a nagy fényerő, a HDR10 meg az ezer extra, Widevine L1-et nem kapunk. Teljesen érthetetlen a dolog, hiszen ez a cég csúcsprojektora. És tényleg csúcs egy csomó tekintetben, a fényerőben már felveszi a versenyt a komolyabb gépekkel és valahogy azt is sikerült megoldaniuk, hogy a nagy fényerő ellenére nem lett őrült hangos a hűtés. Szóval minden tekintetben szuper a gép.

Összességében tehát igazán csúcs ez a projektor, a kép minősége, a fény erőssége és nem utolsó sorban a hang minősége miatt ragyogó választás lehet akár karácsonyi ajándéknak is. Az ára most kicsit jobb lett, a BGDBI095 kuponkóddal 101 500 forintért szállítják cseh raktárból. A szállítás várhatóan november 20 előtt elindul majd, így megérkezhet a fa alá a gép.

 

Wanbo Mozart1 projektor

 

 

A szerzőről

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.

Exit mobile version